cfdesign

Az ingatlantulajdonosok nagy része még ma is abban a hitben él, hogy ha eladó lakását teljes körűen felújítja, akkor sokkal jobb árat kaphat érte. A mai ingatlanpiaci tapasztalatok azonban egészen más képet mutatnak, a tapasztalatok szerint abszolút két esélyes, hogy egy felújított lakásba fektetett pénz megtérül-e. A nyomott ingatlanárak mellett sok esetben a tulajdonos arra kényszerül, hogy minimális áron kösse meg az üzletet, és ha még jó sokat be is fektetett egy felújításra, akár ráfizetéses is lehet az egész ügylet.

Azt nem szabad elfelejteni, hogy lakáseladás előtt meg kell próbálni mindig a vevő fejével gondolkodni. Ha valaki használt lakóingatlant vásárol azzal a céllal, hogy majd a maga ízlése szerint felújítja és alakítja azt, akkor nyilván a főcél, hogy minél alacsonyabb áron jusson hozzá a használt lakáshoz. Nem éri meg tehát sokat beleinvesztálni egy eladás előtt lévő lakásba, mivel semmi garancia nincs arra, hogy a felújítás a leendő vevőnek elnyeri az ízlését. Épp e miatt kis befektetéssel éri csak meg lakást felújítani főként akkor, ha szándékunkban áll az ingatlant piacra bocsátani.


A lakásfelújítók esetében két végletes esetet lehet megkülönböztetni. Az egyik, amikor valaki átesik a ló azon oldalára, hogy a minimálisnál is kisebb befektetéssel akarja a felújítást megoldani, netán annyira önerőből, hogy még szakember véleményét sem kéri ki. Ezzel viszont többet árthatunk saját helyzetünkön, mint amekkora nyereséggel számolhatnánk, hisz olyan állapotot lehet ezzel elérni, melyről ha felteszünk a hirdetésbe egy fényképet, a valósághoz semmi köze nem lesz. Szinten végletes és nem túl eredményes megoldás, amikor a lakástulajdonos épp többet nem költ a felújításra, mint amennyiért a nélkül az ingatlant el tudná adni, persze nyilván az ilyen átalakításokat a maga ízlése szerint végzi el és ez egyáltalán nem biztos, hogy másnak tetszeni fog. A végén arra kényszerülhetünk ilyenkor, hogy nyomott áron adjuk el az ingatlant, amit pedig a felújításra beleinvesztáltunk, az egyszerűen elvész.

Világos tehát, hogy kis befektetéssel éri csak meg lakást felújítani, és nagyon megfontoltan, körültekintően kell összeállítani a tervet arra vonatkozóan, hogy mik azok a munkafázisok, melyeket ráfizetés nélkül érdemes elvégezni a felújítás során. Amire mindenképp gondot kell fordítani, az a lakás nyílászárói, ezeket megéri kicserélni, ha már régiek, hiszen az ablakok, ajtók állapota nem csak ránézésre nyújt kellemesebb állapotot, de rengeteget számít a fűtés szempontjából is, vagyis, hogy mennyit lehet a havi kiadások során megtakarítani. Mindenképp el kell végezni egy tisztasági festést, lehet ez elég is ahhoz, hogy normál állapotban eladható legyen a lakás, hisz ahogy említettük, a vevőnek ezzel is megkönnyítjük, hogy a maga képére alakíthassa majd azt. A padozat állapotától függően arra vonatkozóan is elegendő lehet egy mélyebb tisztítás, esetleg ha parkettás a lakásunk, akkor egy felületi csiszolás.

Egy szóval, amennyiben lakóingatlan eladásban gondolkodik, ne az legyen az első szempont, hogy mekkora tuningolással érhető majd el a reális ár akár hányszorosa, hanem sokkal inkább az, hogy milyen munkálatok szükségesek feltétlenül ahhoz, hogy ne legyen az eladás semmiképp ráfizetéses. Tartsa szem előtt, hogy kis befektetéssel éri csak meg lakást felújítani.

Köszönjük az értékes információkat a www.rendbehozzuk.hu csapatának